|
Ki írt még úgy a férfi öröméről,
mely vágtatva földeket ölel át,
rohan, hogy csillagot tépjen le az égről,
hűs égbe mártsa forró homlokát?
Kiben volt még oly kardcsengésű-tiszta
és buggyanó-vér forróságú vágy,
hogy lelkesedését a csata szítsa,
és gyönyörét a harcos paripák?
Ő volt, kiben a férfi szenvedélye
először markolt zúgó húrokat,
s úgy szállt az égre szavainak éle,
ahogy kirántott csengő kardokat.
A győztes hangját kiáltotta ő el,
ki harcmezők, vert seregek felett
büszkén érzi: e kor Őérte jött el,
s őt szolgálják a porba hullt fejek.
|