Íme! Elindítottuk a konyvtar.hu első blogját K2 néven. (A nagyon közeli jövőben több blog is fog indulni ezen a felületen.) A K2 fedőnév egy könyvtártechnológai kísérleti műhelyt takar, amely kettős céllal indult.
Egyrészt szeretnénk az új technológiáktól mindezidáig idegenkedő könyvtárosok félelmeit eloszlatni, és bemutatni nekik, hogy alapszintű informatikai ismeretek birtokában is nagyon sok olyan új technológiai lehetőség van, amivel élhetnek. Ugyanakkor szeretnénk szólni a számítógéppel közelebbi barátságot ápoló könyvtárosokhoz is: új ötletekkel, megoldásokkal, kipróbált módszerekkel.
Ahogy a KATALISTen már jeleztük, a munkát – szűkebb körben – már pár héttel korábban elkezdtük. Az első bejegyzésekben az eddigi csevegéseket tesszük közkinccsé.
Szeretnénk, ha mindazok, akik a könyvtárakban foglalkoznak ezzel a témával itt egy olyan közösséget találnának, ami segíti őket, lehetőséget biztosít társakat találni a közös gondolkodáshoz, a szakmai beszélgetésekhez, vitákhoz.
Végül, de nem utolsó sorban megköszönjük az Európai Unió bőkezűségét, hogy a TÁMOP 3.2.4-08/2-2009-0002 OSZK pályázati program keretében megvalósíthatjuk ezt a virtuális kutatócsoportot, és a kísérleti műhelyt.
Ládi László, Németh Márton, Tóth Máté
